Ilyenkor, a tél „havatlan” időszakában számunkra egy kicsit nehezebb kimozdulni. Nincs esély a lányomat igazán – nagyon, sőt, nagyon-nagyon - motiváló szabadtéri fürdőzésre, nincs szánkózásra alkalmas terep, nehézkesebb és korlátoltabban megvalósítható még a játszóterezés is.

Tagadhatatlan népszerűségnek örvendenek körünkben az állatos helyek; az elérhető távolságban (értsd max. 70 km-re) lévő állatkerteket már egész alaposan feltérképeztük, további előny, hogy ezen objektumok meglátogatásának ciklikusan visszatérő eseménye sem dörzsöli unalmassá a győri állatkert szarvasrészlegét, a veszprémi állatkert újdonsült játszóterének csodáját, a budakeszi vadaspark dínójait, a pákozdi arborétum Zsófi-simogatását, vagy a budapesti Varázshegyet. Viszont valljuk meg őszintén, ezek elég költséges programok, amiket egy átlagos család sajnos nem engedhet meg magának minden hétvégén.

A kedvenc pteranodonnal

Így a hétköznapokon többnyire maradnak a városi séták, de ez a karácsonyi díszítés leszerelését követően a latyakos aszfalton… hát, nem tartogat túl sok izgalmat. Persze klassz kirándulóhelyek vannak ingyen is; itt van pl. a székesfehérvári nemrég kipofozott Sóstó, madárlessel, erdei iskolával, játszótérrel, vagy jó kis túrát lehet tenni a Gaja-völgyben, ahol évről évre kiderül: a gondolatban vizionált kiterjedése valójában sokkal nagyobb és változatosabb, mint azt gyerekként hittem. Szuper a minivízesés, vannak a Gaja-patakon átívelő hidak, megmászható néhány magaslati pont, sőt meghódítható a Károlyi-kilátó is. Még így télen is jó program bemászni az Ádám-Éva fába, vagy bámulni a csörtető vizet.

Gaja-völgy télen

Lehet állatos programot is választani, mondjuk Csákberény határában, Orondpusztán többnyire nyitott sorompó várja a sajt-, tej- és állatkedvelőket. Persze nem kifejezetten állatsimogató, de a kecskék eddig még mindig nagyon örültek a répának, Bambi, a befogadott kis őzike egyre háziasabb és szeretgethetőbb, nagyon jó ilyen közelről disznókat, szárnyasokat, lovakat, nameg egy csomó tehenet látni. Mégis inkább tavaszi-nyári-őszi program ez is, hiszen a gyerekeknek egy csűrben kialakított, szalmaugrálókkal, hintákkal felszerelt „majomház” is jobban élvezhető lazább ruházatban, ahogyan a tanyasi sár sem olyan jelentős, sőt még a táj is barátságosabb a dúsabb növényzettel.

... és néha olyan szerencsénk van, hogy bocit is lehet simogatni!

Ami nálunk nagyon bevált és még a totálisan begubózott gyereket is ki tudja csalogatni a szabad levegőre, az az Ingó-köves kirándulással egybekötött mohagyűjtés lehetősége. Nővéremék vezették be ezt a remek szokást: a karácsony előtti hetek valamelyik hétvégéjén felkerekedünk és azon túl, hogy egy jót sétálunk, a későbbi szobadíszhez való alapanyagokat is beszerezzük. A fene gondolta volna, de tényleg rengetegféle moha létezik – a lányom szerint pl. csillagmoha, tűzijáték moha, tupimohi, szőrös moha stb. Tehát az Ingó-kövek megmászása után a visszafelé út a korábban feltérképezett növényállomány néhány egyedének begyűjtésével szokott telni, otthon pedig már csak egy-két edény, némi föld és kis idő segítségével készen is lesz a szép mohatál. Az pedig, hogy meddig marad életben, tapasztalatom szerint csak a nagyon rendszeres és gondos spriccelésen múlik.

Tavalyelőtti koszorú

Idén (vagyis tavaly év végén) az ovis agyagangyal is megtalálta a helyét, nameg a Duna-parti csigák