Szerintem a pompon az egyik legklasszabb házilag elkészíthető dekorációs kellék, mégis sokáig tartott megtalálni a számomra elfogadható minőségű - azaz megfelelően tömött, szabályos, vagy legalábbis utólag könnyen szabályossá nyírható - fonalgömböc receptjét. Aminek nem látszik a közepén a kötés, szóval nem olyan bénácska...

Előző bejegyzésemben már szerepelt ez a remek kellék szobadekoráció formájában, és azt gondolom, hogy a közzétett képeken látható pomponok már egész pofásak lettek. De lássuk csak azokat a darabokat, amiket ezelőtt egy-két évvel készítettem:

Örök elégedetlenkedés...

Bizony. Akkor még az olcsósítás jegyében a kellékmentes pomponkészítés híveként buzgón tanulmányoztam az internetet, ahol hatékonynak tűnő megoldásokat kínáltak. Az általam is ismert villára vagy ujjakra tekert fonalból formált pomponhoz képest sokkal időkímélőbbnek és termelékenyebbnek látszott a székes módszer: egy megfelelő szék két lábára tekercselve egy halomnyi fonalat, egyszerre több pompon elkészíthető. Ezzel a verzióval kapcsolatban azonban első látásra gyanús volt, hogy az egyenlő távolságonként történő elkötözést követő szétvágás nem adhat igazi tömör gömböt. Sejtésem sajnos beigazolódott, és totálisan hasonló eredmény született, mint a kézretekerős módszerrel, így kénytelen-kelletlen más lehetőséget kerestem.

Székes módszer

Abszolút járható útnak tűnt a kartonos verzió: a kívánt pompon átmérője felének megfelelő sugárral egy merev lapra húzott 2 db tök egyforma körív adja a "pomponkészítő szerkezet" vázának külső élét, a belsejükből kivágott kisebb körök pedig biztosítják majd a helyet az egyre szaporodó fonaltekerentyűnek. A két egybevágó, belül lyukas körből, pontosabban vastag gyűrűből kivágandó még egy-egy cikkely, hogy a fonallal valahogyan hozzáférjünk tekercselés közben. Ha ez is megvan, akkor az egymásra illesztett kartonokra elkezdhetjük rátekerni a kiválasztott fonalat, szép egyenletesen, elég sokat. Mikor már elég dagadtnak érezzük, akkor jön a varázslat és az izgalom: ollóval körbevágjuk a szálakat a körív szélénél, úgy, hogy ne hulljon szét az egész a francba, majd a két karton közé bejuttatott madzaggal alaposan összerögzítjük. A csomó elkészülte után egyrészt megkönnyebbülhetünk, hogy idő előtt nem miszlikelődött semmissé a pompon, másrészt a karton is eltávolítható és elvileg már boldogan szemlélhetjük is a kész termékünket. Persze óhatatlan, hogy formázni kelljen a pompont, hiszen szabályos végeredmény sehogyan sem adódhat.

 Nekem nem lett ilyen szép a végeredmény

Hát nem tudom... számomra ez még mindig nem jelentette a tökéletes megoldást, úgyhogy feladván az elveimet, 2200 Ft-ot invesztáltam egy csomag, összesen 4 db különböző méretű sablont tartalmazó pomponkészítő szettbe. Ennek működési elve gyakorlatilag azonos a kartonos verzióval, viszont a műanyagot nem lehet úgy elmetélni a fonalvágás közben, mint a kartont véletlenül, tehát valóban "örök darab", ami az előbbiről még a legnagyobb jóindulattal sem mondható el. Mondhatnánk, hogy ez a reklám helye, de ez az első olyan pomponkészítő módszer, ami viszonylagos elégedettséget csiholt ki még egy megrögzött elégedetlenkedőből, azaz belőlem is, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg a fenti befektetést. Persze ne higgye senki, hogy az ezzel a módszerrel készült gömböket nem kell nyírni, igazítani, de a viszonylagos tömöttséget és relatív egyenletességet látva már az sem okoz olyan nagy traumát.

Szuper készlet

Az meg már az egésznek a nonpluszultrája, hogy közben arra is rájöttem, hogy hiába vannak nekem otthon ilyen-olyan régi fonalaim, marhára nem mindegy, hogy melyikből akarok pompont készíteni; az egyébként csúcsszuper minőségű pamut még az agyondícsért műanyag sablonnal is túl szellősnek tűnik, viszont a kicsit vastagabb gyapjúval minden csodálatos.

A szivárvány bármely színében készíthető pompon!