A téli játszóházi csömöröm után testet öltött, önként vállalt missziómnak köszönhetően a kvázi miniszórakoztatóközponttá avanzsált 2 szobás panellakásunk hozzávetőleg 6-8 gyereket visel el reálisan. A macskánkat persze eddig még senki nem kérdezte meg ugyanerről, nade jobb ezt nem is firtatni...

Az első "házibulink" lányom másfél évvel ezelőtti 5. születésnapja okán került megrendezésre. Akkor még pusztán csak annyi volt a célom, hogy a döcögősen alakulgató - vagyis inkább majdnem sehogyan sem fejlődő - baráti kapcsolatait elmélyítsem. Erre a fent megidézett írásomban is taglaltak alapján egy játszóházban megrendezett eseményen nem láttam esélyt, hiszen addigra már volt szerencsém két-három ilyenen résztvevőként megtapasztalni, hogy minden kisgyerek a maga útját járva inkább a saját "gárdedámjával" (anyjával/apjával/nagyszülőjével) tartott, mint a pajtásaival, arról nem is beszélve, hogy természetesen a szülinaposon és meghívottjain kívül más családok is jelen voltak a helyszínen. Nameg - nyilván a rám gyakorolt roppant nagy hatása okán - a már nem éppen pozitív értelemben említett, magát animátornak hívó, gyerekeket mélységesen lenéző lányt felidézve magamnak még az élettől is elment a kedvem...

Szóval összeszedve minden erőmet és bátorságomat, legyártottam a szülinapi meghívókat mind az öt leányzó részére. Ja igen. Szerettem volna, ha meghívó is egyedi, hogy rögtön látsszon, ez inkább egy amolyan házi-dolog lesz. Amúgy semmi bajom a boltban kapható, kiegészíthető kártyákkal, sőt, van köztük sok nagyon csajos, ami a lányomnak is tetszene. Ezt az egészet talán a túlbonyolítási hajlamomra is foghatjuk. Viszont, mivel pöttyös mennyezeti díszítés készült az eseményre, ennek végeredménye meg ilyesmi lett:

Ilyen volt a meghívó

Ilyen meg a díszítés

Óriási mázli gyanánt mindenki el tudott jönni az eseményre, amire - bár sokan arra hivatkozva, hogy hagyjam a gyerekeket szabadon játszani, lebeszéltek volna róla - készültem pár közös játékkal. Sok klassz ötlet volt az interneten, de a legtöbb a versenyzést, a versengést hangsúlyozta ki, az én szándékom viszont ezzel gyökeresen ellentétes volt: csapatot szerettem volna végre építeni és megnevettetni a csajokat.

Az egésznapos óvoda után 6 db izgatott, vidám, besózott gyereket kaptam délután, akik kézenfogva, elbitorolva a járda teljes szélességét, a lányom által vegyes érzelmekkel illetett bocibocitarkát teli torokból énekelve jutottak el az intézménytől 450 méterre lévő, rózsaszín panelünk negyedik emeleti lakásába. A szokásos - úgy, mint vetkőzés, kézmosás, körbemutatás, itatás, etetés - köröket megfutva figyelő álláspontra helyezkedtem. A gyerekek a temérdek játék közül hol ehhez kaptak, hol ahhoz, de hiába múlogatott együtt az idő, igazi közös tevékenység nem tudott kialakulni, a magát abszolút megemberelő, maximális jószívűségről tanúságot tevő, irigységét leküzdő lányomban pedig mégiscsak elkezdett gyűlni a feszültség annak gyanúja okán, hogy kedvenc tárgyai az elharapózó káosz martalékává válhatnak. Úgyhogy végül nem éreztem sem túl helikopterszülőnek, sem túl tolakodónak magam, mikor fél óra fékevesztettség után merészkedtem előhozakodni a közös játékokkal.

Szerencsére előző napokban és aznap délelőtt már előkészültem, úgyhogy a rejtendő a rejtekén volt, a megdobálandó a vízben, a találós kérdések a noteszemben.

Az első feladathoz szükséges volt legyártani annyi gyereknek megfelelő rejtekhelyre utaló kártyát, ahány részt vett a zsúron. Ezek tök egyszerű ábrák voltak: napocskával jelöltem az ablakot, könyvvel a polcot, virággal a virágos szőnyeget, hangjegyekkel a digitális zongorát, ezen kívül volt még asztal és szék embléma. (Célszerű a lakás egy szobájába koncentrálni a rejtekhelyeket - és ezt a gyerekek lelkére kötni -, hogy kényszerűen ne kelljen mindent felforgatniuk - hiszen ablak, szék vagy asztal az otthonunk több helyiségében is lehet.)

Ötletek rejtekhelyekre

Ezekre a helyekre dugtam el egy, az otthonunkat ábrázoló térkép részleteit, amit az összes alkatrész előkerülése után össze kellett állítani.  A játék úgy kezdődött, hogy a szülinapos húzott egy rejtekhelyet ábrázoló kártyát és az ott lévő térképdarabot együtt megkeresték. Aztán ez a tevékenységlánc megismétlődött az összes vendéggyerekkel, míg mindenki sorra nem került és egymásnak segítve meg nem találták az elemeket. Ezután szépen összedugták a fejüket, mindenki a nála lévő puzzle-darabot próbálta a helyére illeszteni. Mikor ez sikerült, megkeresték a "kincs" helyét jelölő x-et a lakás egy másik helyiségében, ahova lemoshatós tetkókat készítettem be, pont annyit, ahányan voltak a csajok. Ez persze lehetett volna pici csoki is vagy rajzolhattam volna az x-et a hűtőre, és akkor előhozhatták volna a tortát!

A térkép darabokban

A térkép összeillesztve

Persze az ajándék megtalálását kellő üdvrivalgás kísérte és szünet gyanánt mindenkire "rányaltuk" a pillangós tetoválását.

A második feladat is igényelt némi rákészülést: internetről töltöttem le néhány jó fotót, ami ilyen-olyan állatokat ábrázolt, vásároltam öntapadós hátuljú A/4-es lapot, amire rányomtattam kicsiben ezeket, majd szét is vagdostam. Így lett jónéhány cuki szarvast, tehenet, sünt, macskát, kutyát, tehenet, halat stb. ábrázoló matricám, amiket beraktam egy kis zsákba. A feladat tök egyszerű volt: egyesével húztak a lányok a matricák közül és az épp előkerülő állatot úgy kellett elmutogatnia az aktuális főszereplőnek, hogy a többiek felismerjék. Szükség esetén hangot is lehetett kiadni, természetesen. Aki olyan ügyesen utánozott, hogy a többiek rájöttek, milyen élőlényről van szó - azaz persze mindenki! -, megtarthatta a matricáját későbbi (otthoni) felragasztás céljára. Ez is nagy tetszést aratott, jókat nevettünk közben. Itt szintén célszerű úgy alakítani a dolgokat, hogy a résztvevő gyerekek számának függvényében készüljünk a matricákkal; én úgy kalkuláltam, hogy mindenki 3-szor mutogathasson, azaz 18 képet nyomtattam.

Ötletek mutogatható állatokra

Evészet-ivászat után úgy láttam, jöhetne is a harmadik játék, a halacskavadászat. Erre is kellett készülni: színes dekorgumiból vágtam ki különböző formájú halakat, amiknek más-más színű szemet ragasztottam. Aztán fogtam a lavort, tettem az aljába kavicsokat, teleengedtem vízzel és a felszínére úsztattam a halakat. Tök jól néztek ki! Amíg nem kezdődött a játék, addig a fürdőszobában, a kádban rejtegettem ezt a konstrukciót, aztán pedig egy, a játékoknak helyszínt adó szoba szőnyegére rakott nylon terítőre cipeltem. Egy meghatározott távolságból kellett a lányoknak egyesével levadászni a halakat, kisebb kavicsokat dobálva. Egyesével dobtak, egymás után, mindenki addig, amíg nem sikerült a célbatalálás. A fejen kólintott halat az ügyes vadász magához vette és mikor már mindenki megkaparintotta a maga zsákmányát, előkerültek a nyeremények is: olyan színű papírba csomagolt cukrot kaptak, amilyen a hal szeme volt. Persze ez lehetett volna pici csoki vagy matrica is.

Pihenésképpen pedig felolvastam néhány állatos találós kérdést, amit lelkesen meg is fejtettek:

• Éppen olyan, mint a kefe, mégsem fésülködhetsz vele. (sün)
• Fúr-farag, de mégsem ács, kopog, mint a kalapács. Fák orvosa, doktora, erdőben az otthona. (harkály)
• Tollazatom színes, pompás, megismétlem a mondókád. (papagáj)
• Lassan, vánszorogva mászom, a házamat sose látom. (csiga)
• Púp a hátán, de nem bánja, sivatagot körbejárja. (teve)
• A füledbe zizegek, meg is csíplek, ha lehet. (szúnyog)
• Szépnek tart felnőtt és gyerek, pedig csúf hernyóból kelek. (lepke)
• Szürke színű a bundája, hosszú, vékony farkincája, finom sajt a vacsorája, ravasz macska les reája. (egér)
• Éjjel-nappal hálót szövök, és azon át föl-le jövök. (pók)
• Vízben élek, brekegek, ismertek-e, gyerekek? Szúnyoglábon élek, a gólyától félek. (béka)
• Icipici lánynak pettyes a ruhája, kezedre ül, elszáll, s csak bámulsz utána. (katica)
• Az erdőket járja, nevét kiabálja. (kakukk)
• Icike-picike, ugrik, mint a fittyfene. (bolha)

A játékok között persze volt lézengőidő, így mindenkinek volt alkalma püfölni kicsit a zongorát, míg a többiek táncoltak rá, nyúzni a macskát, pisilni, enni, inni stb... sőt szabadon játszani is!  Végül olyan jól sikerült a buli, hogy az együtt töltött 3-4 óra alig egynek tűnt, ennek ékes bizonyítéka pedig az a tény, hogy pár hónap múlva nem voltam rest újabb játékokkal készülve "csakúgy" játszódélutánt tartani. És ez gyakorlatilag azóta is így megy minálunk.