Írtam már arról, hogy milyen klassz kirándulóhelyeket lehet találni még egy nagyvároshoz is egészen közel, meg arról, hogy minden gyerek esetében van valami olyan motiválóerő, ami a legbegubózottabbakat is kimozdítja a jó meleg szobából, még ilyenkor télvíz idején is. Nade mi van akkor, ha a hó helyett csak eső - vagy Urambocsá' ónos eső - esik olyan kitartóan, hogy mondjuk egész hétvégén esélytelen a kinti program?

Sok család a "hiperszupermarketek"-ben történő bevásárlást a közös kaland szintjére emelve megelégszik az élelemszerző, fedett körülmények között celebrálható túrával, azonban sok kisgyereket túlingerel a rengeteg termék, a rengeteg ember, a rengeteg pénztári várakozáshoz szükséges türelem- vagyis inkább annak hiánya. Persze néha muszáj beszerezni a kaját, hogy ne haljunk éhen, de bevallom őszintén, ha egy mód van rá, jobban szeretem ezt a lányom nélkül intézni - különösen a téli vírusparám időszakában. Nyilván előfordul, hogy mi is órákig nézegetjük a játékokat a közeli boltban vagy akár a plázában, illetve van, hogy rábízom a tusfürdőválasztást a drogériában, de néha igenis szükség van más ingerekre is.

Nálunk kisebb, viszont több ember hemzseg...

Oké, vásárolgatás kilőve. Hol lehet még fedett körülmények között közösen kalandozni? Kézenfekvő válasz egy közeli játszóház felkeresése, és óriási mázli gyanánt pont a mi városunkban tudomásom szerint három nagyból is lehet választani (és még az is lehet, hogy nem ismerek minden lehetőséget). Döbbenetesen jó élmény volt a lányomnak, mikor még ovis kora előtt egy hétköznap délutánt kipécézve először tettük be a lábunkat az egyik ilyen komplexumba. Alig győzte felfedezni az összes mászórészt, labdafürdőt, trambulint, bújkálót, és kellően távol tartani magát a meredek csúszdáktól (ahogy én a vírusoktól, ő a csúszdáktól parázik). Aztán eltelt pár év, volt alkalmunk részt venni néhány játszóházas szülinapi zsúron, feltérképeztük a nagyobb szolgáltató egységeket és kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Hamarosan már csak azt láttam, hogy sokan a félgyógyult vagy inkább félbeteg gyerekeikkel érkeznek, a labdafürdő kellékeinek egy része gyanúsan csoffasztott, a mászókomplexum csővázára balesetmegelőzési céllal kötött szivacs mocskos és szakadt, a recepciósok pedig a minimális kedvességet mellőzve csak a pénzbegyűjtésre szorítkoznak. Ahol animátor foglalkozott a zsúr résztvevőivel, ott maximális ráhangolódás-mentességet tapasztaltam, az egyik lányból konkrétan, akire a gyerekeinket bíztuk, áradt az ellenszenv a 18 éven aluliak iránt.

Elvileg ilyenek a labdák a labdafürdőben

Az i-re a pontot egy februári szülinap során begyűjtött influenza-szerű megbetegedés tette; nemcsak a lányom, hanem a komplett résztvevő-sereg nagy része hetekre kidőlt a sorból. Úgyhogy, ha egy mód van rá, legalább a téli járvány idején igyekszem elkerülni a lányom által egyébként továbbra is - ugyan már kevésbé, de mégiscsak - favorizált játszóházakat.

De mivel a játszóház-elkerüléses időszakom pont egybeesik a téli ónos esős mizériával, így továbbra sincs megoldva a "hová menjünk a gyerekkel közösen"-problematika. Jó program lehet egy játékos vagy kellően interaktív kiállítás felkeresése; van is a városunkban egy klassz játékmúzeum, ami gyönyörű babagyűjteményével, gombnyomással vezérelhető kisvonat-pályájával, kipróbálható játékaival az én lányomat is órákra leköti. Nyilván ezt sem lehet minden hétvégén felkeresni, hiszen egy-két látogatás után unalmassá válik és különben is: nincs jelen a játszóház azon előnye, hogy a közel egykorú gyerekeknek teret adva barátkozási platformot biztosítson.

Ilyesmi itt is van

Persze nagyon klassz program lehet még egy valamirevaló gyerekrészleget felvonultató uszoda, vagyis inkább fürdő felkeresése. Viszont ilyen paraméterekkel rendelkező és az egész családnak megfizethető áron elérhető szolgáltatás nem hemzseg minden településen, ahogyan nálunk sincs, csak kb 40-50 km-re. Ez pedig nem a "karnyújtásnyira"- kategória. Meg persze mondhatom, hogy nekünk az ezerrétegnyi ruházatos időszakban bőven elég a heti egyszeri úszásoktatáson történő részvétel abszolválása a helyi, élményrészleg-mentes objektumban.

És itt kész, vége, kifújt. Nem volt több ötletem. Viszont rájöttem, hogy ha az a bizonyos hegy nem megy Mohamedhez, azaz mi nem megyünk játszóházba önkéntesen bandázni, ha nem hívnak, és unalmassá válnak az egyéb lehetőségek, akkor tartsunk a mindösszesen 55 négyzetméter alapterületű, tehát hatalmasnak nem mondható otthonunkban gyerekbulit. Így alakult ki kb másfél éve az a rendszer, hogy hozzávetőleg 3-4 havonta meginvitáljuk az ovis pajtásokat, és a szabad játékok mellett kieszelt közös programokkal - saját feltalálmányú társasjátékokkal, kincskereséssel, meséléssel, tánccal - szórakoztatjuk a jobbára a 17 négyzetméteres szobában tobzódó 6-7 gyereket. És hogy milyen tanulságai vannak a bulinak, milyen játékokat ajánlok? Erről majd legközelebb írok...